Budapest, 2023., november 13., hétfő (MTI) - Pénteken nyit az Advent Bazilika elnevezésű karácsonyi vásár, amelyen megújult ünnepi fénydekoráció, multimédia-kiállítás, zenei produkciók, 12 méteres karácsonyfa, fényfestés, jégpálya, kézműves és gasztronómiai kiállítók várják az érdeklődőket Budapesten, a Szent István Bazilika előtti téren - tájékoztatták a szervezők az MTI-t hétfőn. Bár a nappalok egyre rövidebbek és a színpompás falevelek is egyértelműen jelzik, hogy elmúlt a nyár, mégsem kell bezárkóznunk a négy fal közé és a kirándulásoknak sem kell búcsút inteni egy darabig. Az év utolsó heteiben is nagyon sok érdekes program és izgalmas kirándulóhely várja, hogy felkeressük őket. Tavaly mintegy hétezer nagyvadat gázoltak az utakon, ami nem csak a vadásztársaságoknak jelent hatalmas kárt, de az autósoknak is, hiszen akár totálkáros is lehet a jármű egy ilyen ütközés után. A jogszabályok változásával ráadásul most érdemes még körültekintőbben vezetni és vadriasztót beszereltetni. A Budapest szívében található Városliget a magyar főváros egyik legszebb zöld területe, amely gazdag történelemmel és különleges kulturális látnivalókkal büszkélkedhet. Sokaknak csak álom marad, hogy átélje a semmihez sem fogható Hawaii életérzést, most már azonban nem kell ilyen messzire utaznunk ezért az élményért. Alig egy hónapja nyitotta meg kapuit az igazi Aloha-élményt kínáló egzotikus házikó, máris a csodájára járnak. Nemzetközileg elismert modelleket utasított maga mögé a magyar James Bond. Tordai István egy korábbi kisfilmjével nyerte el egy világmárka elismerését, aminek köszönhetően nem akármilyen megbízást zsebelhetett be. Az őszi szünet remek alkalom arra, hogy felfedezzük Magyarország legszebb tájait. Lillafüred, Gyula, Siklós és a Balatonfelvidék mind olyan helyek, ahol gyönyörű tájak, történelmi emlékek és izgalmas programok várnak ránk. Végig vezetve hatalmas fölénnyel nyerte az egész nyarat Horvátország a magyarok körében a legnépszerűbb úti célok között. Az olasz és görög tengerpartot is sokan választották, az utazók zöme Európán belül ment nyaralni, majdnem felük valamelyik szomszédos országba - derül ki a Bank360.hu utasbiztosítást kötők adatai alapján készült összesítéséből. A statisztika szerint a biztosításkötést jellemzően az utolsó napokra hagyjuk, de ezt már könnyen meg is tehetjük. 2023 szeptember 27-én ünnepeljük a Turizmus Világnapját, amely az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) kezdeményezése. Az idei évben a "Turizmus és a zöld beruházások" témakör köré szerveződnek a világszerte zajló rendezvények és programok. A hűvösebb időszakokban is szeretünk kikapcsolódni és feltöltődni. A hidegebb hónapokban a fedett termálfürdők remek lehetőséget kínálnak erre. Cikkünkben bemutatunk magyar 15 termálfürdőt, ahová érdemes ellátogatni. Idén először rendezik meg a kerékpárosbarát hétvégét, amelyhez már több száz szálláshely és vendéglátóhely csatlakozott különféle kedvezményekkel, amelynek keretében több százezer magyar bringást várnak. A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa egyik legnagyobb diszkont légitársaságaként, október 6-i indulással további új úti célokkal bővíti budapesti járatainak hálózatát. Budapest, 2023. augusztus 30., szerda (MTI) - A Szallas.hu-n megtett, belföldi úti célú nyári foglalások száma 15 százalékkal csökkent tavalyhoz képest, a visszaesés mértéke a 2019-es, pandémia előtti évhez képest 3,7 százalékos volt - közölte a Szallas.hu az MTI-vel szerdán. A budapesti atlétikai világbajnokság Magyarország történetének eddigi legnagyobb sporteseménye volt és a zárás után elmondható, hogy minden tekintetben világsikert jelentett a rendezvény, amit a számok is alátámasztanak. Folyamatosan fejlesztik az ingyenes Kerékpárosbarát alkalmazást. Egy éves lett a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) ingyenesen letölthető Kerékpárosbarát applikációja, ez alatt az egy év alatt pedig folyamatosan figyelték a felhasználói visszajelzéseket, hogy az app minél jobban kiszolgálhassa a biciklisek igényeit. Minden augusztusben sokat hallunk a Hajógyári-szigeten rendezett Sziget fesztiválról, de legnagyobb folyónk a Duna szigeteiről csak korlátozott ismeretekkel rendelkezünk. Összegyűjtöttünk néhány érdekes információt a Duna magyarországi szakaszán lévő szigetekről, amit nem mindenki ismer. Sokak szerint a nyár vége a legjobb utazási időszak. Nincs akkora tömeg és az árak is jóval kedvezőbbek, mégis sok napsütéssel és kellemes 25 fok körüli hőmérséklettel telik a pihenésük. Ahogy már évek óta megszokhattuk, idén augusztusban is a Sziget Fesztivál hetében repülnek a legtöbben hazánkba, mutatják a Kiwi.com-on keresztül leadott foglalási adatok. A VILÁG 2. LEGNAGYOBB MÁRIA SZOBRA a Bács-Kiskun megyei HERCEGSZÁNTÓN (a mi Magyarországunk területén) található. Több mint 10 méter magas és rozsdamentes acélból készült. Rövid beszámoló egy Vodica Máriakert nevű zarándokhelyről Digitális meseösvény ovisoknak - Aki próbált már óvodáskorúakkal várost nézni, az tudja, hogy nem könnyű feladat, ám nem is teljesen lehetetlen. A Plukkido játéktervezőinek új ötlete lehetőséget ad a kisgyerekes családoknak, hogy mesékkel és a fantáziavilág mozgósításával fedezzék fel a környéket, mindössze egy okostelefon és egy kis turpisság segítségével. A múlt héten egy szuper kiránduláson vettünk részt Pilisborosjenőn és a környékén, ahol megnéztünk pár kihagyhatatlan látnivalót, majd elfogyasztottunk egy jóízű vacsorát. Ne hagyd ki a lehetőséget és a lenti képre vagy az országnevekre kattintva találd meg és foglald le a következő álomutazásod a Travelbay.hu oldalán! 
Görögország, Törökország, Bulgária, Albánia, Horvátország, Balaton, Montenegro, Olaszország, Kanári-szigetek, Egyiptom, Málta, Ciprus, Portugália, Spanyolország, Dubai, Ausztria, Szlovákia, Körutazások, Városlátogatások Hívd fel utazási tanácsadóinkat! +36301843424 vagy írj nekünk: [email protected] Reméljük, hogy a Travelbay.hu oldalon sikerül megtalálni a legjobb utazási ajánlatot! |