Magyarország

  • Biztosítási kisokos: Tudod, hogy mikortól él egy utasbiztosítás ?

       Jellemző dolog, hogy az utasbiztosítások jelentős részét csak az utazást megelőző egy-két napban kötik meg az emberek, sok esetben pedig csak az indulás napján. Ez nem kizáró ok a biztosítóknál, viszont a kockázatviselés kezdetére vonatkozó feltételek biztosítónként változnak. 

  • A magyarok megtanultak együtt élni a válsággal - 10-ből 4-en gyűjtenek a nyaralásra

      A magyar családok átlagosan 170 ezer forintot költenek a nyári pihenésre,akik pedig nem indulnak útnak, azok 57 ezer forintot szánnak a kikapcsolódásra – derült ki a Cofidis Hitel Monitor reprezentatív kutatásából.

  • 10 érdekesség a most 50 éves Tisza-tóval kapcsolatban

    Íme  néhány érdekesség az idén 50 esztendős Tisza-tóval kapcsolatban, amely egy lenyűgöző természeti kincs és turisztikai célpont Magyarországon.

  • Négycsillagos légikikötő lett a budapesti repülőtér

        Budapest, 2023. május 3., szerda (MTI) - Négycsillagos légikikötő lett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, ezzel Európa legjobb légikikötőivel került egy kategóriába az utazási élmény szempontjából - közölte a Budapest Airport szerdán az MTI-vel.

  • Hivatalosan is elindult a kerékpáros szezon

     Hivatalosan is elindult az idei kerékpáros szezon: egyre több biciklis indul útnak szervezett és egyéni keretek között is. A kerékpáros szezon a tömegek számára minden évben húsvét környékén kezdődik, és noha idén április elején az időjárás nem volt túl kegyes a biciklisekhez, egyre többen vágnak neki kerékpárral az utaknak. A jó idő beköszöntével ez a szám még inkább gyarapodni fog.

  • Vajon lesz idén elég vize a nyaralóknak a legnagyobb tavainkban ?

      A tavalyi aszály után sokakat foglalkoztat az a kérdés,  vajon lesz-e elég víz a legnagyobb tavainkban  a közeledő nyári hónapok során?

  • Így utazhatsz olcsóbban! - Jelentős kedvezmények az egész családnak egy egész éven át!

      Szikrázó napsütés, hűs vízpartok, megannyi természeti és kulturális látnivaló kis hazánkban. Amennyiben belföldön szeretnénk nyaralni a családdal, remek választás a HungaryCard (Magyar Turizmus Kártya), mely számtalan megtakarítási lehetőséget kínál azegész család számára egy éven át. 

  • Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút

        Budapest, 2023. április 20., csütörtök (MTI) - Immár teljes szakaszon használható a Balatoni Bringakör. A 205 kilométeres kerékpárút több mint fele pár esztendő alatt megújult, körülbelül bruttó 6,1 milliárd forint értékben. A balatoni térség szempontjából jelentős a kerékpáros turizmus, ezért is támogatja kiemelten a kormány ezeket a fejlesztéseket - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) az MTI-vel csütörtökön.

  • Retúrjegy az idén 75 éves budapesti gyermekvasútra

       Ez az egész utazás úgy kezdődött, hogy kislányommal az egyik Alexandra könyváruházban rátaláltunk Bartos Erika „Brúnó Budapesten“ című történeteire és annyira megszerettük ezeket a – képekkel is gazdagon illusztrált - utazós - ismeretterjesztő mesekönyveket, hogy ezután szabályosan „faltuk“ a Brúnó sorozatot.

  • Ezt a 12 kastélyt adná ajándékba a magyar állam

     Az utóbbi időben felröppent hírek szerint az  Építési és Közlekedési Minisztérium 12 állami milliókból felújított magyar kastélyt tervez térítés nélkül  magán vagy alapítványi kézbe adni. Képeken is megmutatjuk, melyik kastélyok átadásáról szólnak a hírek.

  • Gazdag húsvéti programokkal várnak Szentendrén

    Szentendre idén is gazdag húsvéti programkínálattal várja a szentendreieket és a városba látogatókat, mindenki találhat magának kedvére valót, kicsik, nagyok, kirándulni vágyók, a képzőművészet iránt érdeklődők.

  • Öt jó kirándulási ötlet a következő hétvégére

      Magyarország számos gyönyörű kirándulóhellyel rendelkezik,  felsorolunk néhány desztinációt a legnépszerűbbek közül, amit nagyon megéri felkeresni hétvégén.

  • BikeTrend - kéthetes ingyenes e-bike tesztet, bemutatót és vásárt tartanak Baján

      Itt egy szuper jó program lehetőség  bringásoknak:2023. március 20. és április 2. között kerül először megrendezésre Baján a BikeTrend Teszt, Kiállítás, Vásár.

  • Kincseket rejtettek a bolygatatlan avar kori sírok

    Késő avar kori temetkezés nyomaira bukkantak a Salisbury Régészeti Kft. munkatársai a M44-es autóút nyomvonalának régészeti mentesítése során. 

  • Barlangoljunk ! Tudtad, hogy most érdemes igazán hazánk barlangjait felkeresni?

      Az 5 magyar nemzeti park területén összesen 40 barlangi bemutatóhely található, ahol a tavalyi évi statisztikák szerint 516 ezer látogató fordult meg. Ezzel a látogatószámmal a magyarországi ökoturizmus legnépszerűbb programjai között szerepelnek a föld alatti túrák.

  • A Hévízi-tó a Föld egyik legkülönlegesebb tava

     Magyarország egyik legfontosabb természeti kincse a Balatonhoz közel eső Hévízi termáltó, melynek gyógyító hatású  vizében egész évben lehet fürdőzni.

  • Így indulj el kerékpározni a hétvégén!

    Egy hétvégi biciklis kirándulásra való felkészülés fontos része annak, hogy biztonságosan és élvezetesen töltsd az idődet. Íme néhány tipp, hogyan készülj fel a biciklis kirándulásra.

  • Utazás Kiállítás és Boat Show 2023

      Február 23-26. között rendezik idén a 45. Utazás Kiállítást, valamint vele egy időben a 31. Budapest Boat Show-t a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. Idén a Balaton körüli kerékpáros turizmus, egy különleges tesztpálya, a megújult Városliget és az egzotikus Madagaszkár lesz a középpontban.

  • Magyarország csodái és titkai a magasból fényképezve

      Ismerd meg Te is Magyarország legszebb tájait felülről, úgy mint a madarak egy drón perspektívájából nézve.

  • MALÉV csőd: Miért kellett elbuknia Magyarország nemzeti légitársaságának?

       A sok magyar utazó számára kedves MALÉV Zrt.  66 év működés után  csődvédelmet kérve 2012. február 3-án függesztette fel végleg  járatainak üzemeltetését. Ennek okai sokrétűek voltak,  az ügy károsultjai közül vannak, akik a mai napig sem kaptak kártérítést.

  • Nagy lendületet adott az üzemanyagárak emelése a közösségi közlekedésnek

     Budapest, 2023. január 29., vasárnap (MTI) - Tavaly csaknem 700 millióan utaztak a MÁV-Volán-csoport, vagyis a MÁV-Start, a MÁV-HÉV és a Volánbusz járatain - tájékoztatta a MÁV Zrt. vasárnap az MTI-t.

  • A Pécsi TV-torony Magyarország legmagasabb épülete

    A 197 méter magas pécsi tévétorony a Mecsekben, az 535 méter magas Misina csúcsán áll. 1973. április 4-én nyílt meg, azóta Magyarország legmagasabb épülete és a város egyik jelképe.

  • Síkresz - Ezeket a szabályokat kell betartanod a sípályákon

     A "Síelés 10 + 1 alapszabálya" a biztonságos és felelősségteljes síelésre vonatkozó irányelvek gyűjteménye, amit mindenkinek be kell tartania és  ismernie, ha a pályán síelni vagy snowboardozni kezd.

  • Épül Mohács első luxus vendégháza

    Mesebeli környezetben, jacuzzival és panorámaablakokkal épül a Csele-patak és a Duna találkozásánál Mohács első luxus vendégháza. Speiser Gábor és Speiser-Schell Zsanett ötletgazdák olyan helyet álmodtak meg, ahol a párok visszatalálhatnak egymáshoz. A Csele Secret Loft a városban egyedülálló felszereltséggel rendelkezik, a hölgyek pedig egy exkluzív kimonót ölthetnek magukra ott tartózkodásuk alatt. A kivitelezés már a végéhez közeledik, március 1-től pedig mindenki előtt nyitva áll majd a különleges loft ház.

  • Nagy a bizonytalanság

      A bizonytalanság a turizmus területére is begyűrűzött, sorra zárnak be a szállodák és más vendéglátóhelyek. Nem tudhatjuk, hogy ha ma befizetjük akár csak néhány hétre előre a szállásunkat, valóban lesz-e lehetőségünk élvezni a pihenést, vagy addigra bezár és futhatunk a pénzünk után. Hogy ez ne fordulhasson elő, arra legnagyobb biztosítékot a szállodáktól független, kisebb apartmanok jelentik, amelyeket kevésbé sújtanak az egekbe szökött rezsiköltségek.

Ne hagyd ki a lehetőséget és a lenti képre vagy az országnevekre kattintva találd meg és foglald le a következő álomutazásod a Travelbay.hu oldalán!

Görögország, Törökország, Bulgária, Albánia, Horvátország, Balaton, Montenegro, Olaszország, Kanári-szigetek, Egyiptom, Málta, Ciprus, Portugália, Spanyolország, Dubai, Ausztria, Szlovákia, Körutazások, Városlátogatások

Hívd fel utazási tanácsadóinkat!  +36301843424
vagy írj nekünk:  [email protected]

Reméljük, hogy a Travelbay.hu oldalon sikerül megtalálni a legjobb utazási ajánlatot!