Hirdetés

Találd meg az igényeidnek megfelelő utasbiztosítást

EUB utasbiztosítás

Az egyetlen olyan brit terület története, amit Hitler el tudott foglalni – kényszermunkások ezreinek segítségével épült ki.

 

A náci vezető egyik rögeszméjévé vált, hogy a La-Manche csatornán található szigetet bevehetetlen erőddé varázsolja, azért pedig, hogy ezt el tudja érni, kényszermunkások ezrei dolgoztak a cél eléréséért. Arról az angolok igyekeznek elfelejtkezni, hogy a szigetek hatóságai mindennemű ellenállás nélkül szolgáltatták ki a németeknek a zsidó származású lakosságot. A Csatorna-szigetek úgy kerültek a németek kezére, hogy az elmaradt Oroszlánfóka-hadművelet (Anglia megszállása) előkészítése közben ez pont olyan közel volt a már megszállt francia partokhoz, hogy könnyűszerrel el tudták foglalni a németek.



Ezek a szigetek a középkori angol uralom alatt álló területek emlékezete, technikailag csak koronafüggőségek, sajátok a belügyeik, a normand nyelv is él még, viszont London védelmét élvezik. Cserébe tökéletesen britek: teát isznak, angolul beszélnek, fonttal fizetnek és baloldalon közlekednek. 1940-ben, Franciaország eleste után a brit hadvezetés belátta, hogy lehetetlen megvédeni a szigeteket, ezért a 100 ezres lakosság negyedét kievakuálták (gyerekeket, idősöket, stb), a német erők pedig puskaeldörrenés nélkül foglalták el a szigeteket.



csatorna szigetek 01

képek forrása: wikimedia.org


A szigetek 1941 után váltak fontossá, mert Berlin a Szovjetunió felé fordította tekintetét, ezért a nyugati fronton a fő feladat ezután a védekezés lett. Kevesen tudják, de a német hadvezetés kialakított Észak-Norvégiától Dél-Franciaországig egy erődvonalat, ahol a legerősebb bástya a Csatorna-szigetek voltak. Részben mert Normandiától északra fekszik, részben pedig mert ez volt az egyetlen brit terület a német megszállás alatt. 1941-től 300 bunker és kazamata épült a szigeten, és a tervek alapján az erődítményeket egy bonyolult alagútrendszerrel kívánták összekötni.


csatorna szigetek 03


Több löveg volt itt, mint teljes Normandiában, illetve a környező vizekbe 70 ezer akna is került. A munkálatokat 16 ezer hadifogoly végezte: szovjetek, lengyelek, spanyolok és franciák. Angolok nem, akikkel kapcsolatban fontos kiemelni, hogy a németek nem bántották őket. (Ugye Hitler fajelméletében az angol és a német nép testvérek, és ezek alapján igyekezett is összehozni egy nagy germán szövetséget) Ezek miatt az idő múltával és a háború elültével sokan meggyanúsították a helyieket, hogy együttműködtek a németekkel – nem volt semmiféle ellenállás, és a hatóságok is szorgosan segítették a németeket a megmaradt zsidó lakosság felkeresésében.


csatorna szigetek terkep

kép forrás: google.com/maps

 

Ne hagyd ki a lehetőséget és a lenti képre vagy az országnevekre kattintva találd meg és foglald le a következő álomutazásod a Travelbay.hu oldalán!

Görögország, Törökország, Bulgária, Albánia, Horvátország, Balaton, Montenegro, Olaszország, Kanári-szigetek, Egyiptom, Málta, Ciprus, Portugália, Spanyolország, Dubai, Ausztria, Szlovákia, Körutazások, Városlátogatások

Hívd fel utazási tanácsadóinkat!  +36301843424
vagy írj nekünk:  [email protected]

Reméljük, hogy a Travelbay.hu oldalon sikerül megtalálni a legjobb utazási ajánlatot!

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.