Hirdetés

Találd meg az igényeidnek megfelelő utasbiztosítást

EUB utasbiztosítás

Az ország leghíresebb betyárja egy ideig ide volt bezárva, ami ennek köszönhetően még népszerűbb lett. Ismerjék meg Kufstein várának történetét!

 

Egy kis rövid összefoglaló Rózsa Sándorról: 1813-ban látta meg a napvilágot egy vihar közben, és úgy tartja a mondás, hogy lerúgta magáról a pólyát. Apját lopásért felakasztották Szegeden, a családja megbélyegzése miatt pedig ő is a bűn útjára lépett: 1836-ban ellopott két tehenet. Bár börtönbe zárták, rövidesen megszökött és elkezdte kifosztani a régió gazdagabb tanyáit és átutazóit. Élete során kb 30 emberi életet olthatott ki. (Ez a fajta életmód egyébként elég elterjedt volt a társadalom peremére szorulók körében a csendőrök és a lakosság bánatára) 1845-ben megunhatta a betyárságot, és V. Ferdinándhoz fordult levélben, hadd kezdhessen új életet tiszta lappal. Kérését elutasították, de az 1848-49-es szabadságharc során Kossuth nyomására elfogadta kérését az újonnan megalakult magyar kormány.


 Utazási Tipp  
   

Fedezze fel velünk

Ausztriát


A harcok során a szerbek ellen harcolt 150 fős különítményével, de hamar elkezdte fosztogatni a helyi lakosokat, ezért 1849-ban ismét felkerült a körözöttek listájára. Jól jellemzi, milyen hatékonyan tudta elkerülni a rendfenntartókat, hogy csak akkor került csendőrkézre, amikor az egyik barátja 1857-ben elárulta.


rozsa sandor kufstein

képek forrása: wikimeida.org


1868-ban szabadult a kiegyezéskor létrejövő amnesztiának köszönhetően. (addig Kufstein várában raboskodott, de utolsó három évét Theresienstad börtönében töltötte) Szabadulása után újraszervezte a bandáját, amivel elkezdte megtervezni legmerészebb rablási kísérletét: a Szeged-Budapest vonalon közlekedő postavonatot kirámolni. A banda felszedte a síneket, és megvárták, amíg a vonat kisiklik, ámde rosszul sült el a dolog: Rózsáék nem számítottak rá, hogy katonák őrzik a kocsikat, akik rögtön tüzet nyitottak a betyárokra. A banda fele a golyók áldozata lett, maga Rózsa is megsebesült. 1872-ben tárgyalták a betyár ügyét, és hiába kértek rá halálbüntetést, az idős embert nem tartották már veszélyesnek, és hat évvel később érte a már rendes életet élő exbetyárt a halál.

 


kufstein var 01


Nem volt egy tipikus Robin Hood, de érdekes fejezete a magyar történelemnek. De térjünk is át Kufstein várára, ami Rózsa Sándoron kívül még vásárairól és orgonakoncertjeiről híres. A vártoronyban található az az orgona, ami 5 ezer síppal rendelkezik és minden nap délben egy 15 perces koncertet játszik. A betyárt 1865-ig tartották itt fogva.



Ne hagyd ki a lehetőséget és a lenti képre vagy az országnevekre kattintva találd meg és foglald le a következő álomutazásod a Travelbay.hu oldalán!

Görögország, Törökország, Bulgária, Albánia, Horvátország, Balaton, Montenegro, Olaszország, Kanári-szigetek, Egyiptom, Málta, Ciprus, Portugália, Spanyolország, Dubai, Ausztria, Szlovákia, Körutazások, Városlátogatások

Hívd fel utazási tanácsadóinkat!  +36301843424
vagy írj nekünk:  [email protected]

Reméljük, hogy a Travelbay.hu oldalon sikerül megtalálni a legjobb utazási ajánlatot!

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.