Hirdetés

Találd meg az igényeidnek megfelelő utasbiztosítást

EUB utasbiztosítás

A világhírű, számos ember fantáziáját megragadó “Nagy szurdok” Arizona állam legnépszerűbb látnivalója, ami a hely szépségét ismerve egyáltalán nem meglepő. Ismerjék meg a Grand Canyont!

 

A szurdok körülbelül 17 millió évnyi felszínformálás eredménye, amit a Colorado folyó végzett. A végeredménye pedig egy egészen bámulatos, 1800 méter mély völgyszurdok. A terület egy saját Grand Canyon Nemzeti Parkkal is rendelkezik, amelyet még az első, természeti értékekkel foglalkozó elnök, Theodore Roosevelt alapított.


grand canyon 01



Egyike a világ hét természetes csodájának, és elsősorban mészkő, pala, gránit és homokkő alkotja, ezek pedig egy kifejezetten látványos és színes képet adnak a helynek. A szurdokot évente mintegy

 

5 millió ember látogatja, ami világhírnevének fényében egyáltalán nem meglepő.

 

Először 1540-ben járt itt európai felfedező, a spanyol gyarmatosítók részéről. (Egy indián törzs a falakba vájt barlangokban élt a területen) 1893-ben indult a környék felfedezésére egy expedíció, ami feltárta a szurdokvölgyet és a Colorado folyó zuhatagait. Ugyanebben az évben került először egyfajta természetvédelmi védelem alá, mikor is Benjamin Harrison elnök a vidéket erdőrezervátumnak minősítette. 15 évvel később Roosevelt volt az, aki lefektette a nemzeti park alapjait, ami 1919-ben nyitotta meg kapuit és 1975-ben bővítették tovább. A terület különböző részei különböző időszakokban látogatható, a déli része egész évben, az északi pedig május és október között.

 

Nyaranként akár a 40 celsius fokot is elérheti a hőmérséklet.

 

A Colorado folyó vize ideális terep a vadvízi evezést kedvelőiknek, így csupán ez a program is több ezer embert vonz. De az igazán elképesztő látnivaló 2007-ben került a nemzeti parkba, mikor egy Égi séta nevű kilátóval bővült a paletta. Ennek a különlegessége az, hogy 1200 méteres magasságban állhatunk a szurdok fölött úgy, hogy alattunk és mellettünk csupán egy üvegfal van.


Ne hagyd ki a lehetőséget és a lenti képre vagy az országnevekre kattintva találd meg és foglald le a következő álomutazásod a Travelbay.hu oldalán!

Görögország, Törökország, Bulgária, Albánia, Horvátország, Balaton, Montenegro, Olaszország, Kanári-szigetek, Egyiptom, Málta, Ciprus, Portugália, Spanyolország, Dubai, Ausztria, Szlovákia, Körutazások, Városlátogatások

Hívd fel utazási tanácsadóinkat!  +36301843424
vagy írj nekünk:  [email protected]

Reméljük, hogy a Travelbay.hu oldalon sikerül megtalálni a legjobb utazási ajánlatot!

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.