Hirdetés

Találd meg az igényeidnek megfelelő utasbiztosítást

EUB utasbiztosítás

Rövid hírek

  A fonyódi kikötőben egy propellert ábrázoló emlékoszlop jelzi annak az emlékét, amikor Lányi Antal 1911. augusztus 28-án Badacsony és Fonyód között átrepülte a Balatont. Ez volt az első alkalom, hogy egy repülőgép átkelt a magyar tenger felett.

  Digitális meseösvény ovisoknak - Aki próbált már óvodáskorúakkal várost nézni, az tudja, hogy nem könnyű feladat, ám nem is teljesen lehetetlen. A Plukkido játéktervezőinek új ötlete lehetőséget ad a kisgyerekes családoknak, hogy mesékkel és a fantáziavilág mozgósításával fedezzék fel a környéket, mindössze egy okostelefon és egy kis turpisság segítségével.

  Azok, akik 2025-ben autóval terveznek Ausztriába utazni, magasabb útdíjakkal kell számoljanak. Az áremelkedés nemcsak az éves matricákat érinti, hanem az utazók számára bevezetett rövidebb távú változatokat is. Az új matricák online is megvásárolhatók.

  A Szent Iván éj egy pogány gyökerekkel rendelkező varázslatos ünnep, amit átvett a kereszténység és szinte az egész világon megünnepelnek az emberek.

  2023 szeptember 27-én ünnepeljük a Turizmus Világnapját, amely az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) kezdeményezése. Az idei évben a "Turizmus és a zöld beruházások" témakör köré szerveződnek a világszerte zajló rendezvények és programok.

Sokan töltik szabadságukat muzulmán többségű országokban a  ramadán idején is, hasznos dolog számukra ismerni a ramadán  szabályait és előírásait, amelyek az arab országokra utazókra is vonatkoznak. Cikkünkben áttekintést nyújtunk a legfontosabb tudnivalókról.

Bár nyár van, ez nem akadályoz meg minket abban, hogy összeszedjük nektek a legjobb sípályákat, hiszen a hóhatár fölött az évszakok közti különbség elenyésző.

A ChatGPT sok mindenre képes, de vajon használhatnánk-e idegenvezetőként? A Kiwi.com megkérdezte tőle, hogy hová repülhetünk az őszi szünet alatt nagyon olcsón és megkérte arra is, hogy javasoljon ott három pénztárcabarát programot. Páfosz, Szófia és Palermó lettek a dobogósok – mindhárom városba találhatunk valóban 7 ezer Ft alatt repülőjegyet, és a belépőjegyek árában sem tévedett nagyon, de azért a fogalmazásán még lenne mit javítani. Lássuk az eredményeket!

Talán meglepő, de még mindig vannak az országban olyan fürdők, ahol a teljes árú, egész napos belépő bőven 2000 Ft alatt van. Sőt, a nyugdíjasok akár 1000 Ft-ért is fürdőzhetnek. A hosszú hétvége közeledtével mutatjuk, hol a legolcsóbb a fürdőzés jelenleg az országban.

  A Robinson Toursnál alaposan felkészültek a 2024-es nyárra, így aki idejében dönt, garantáltan felejthetetlen élményekben lesz része BOMBA áron Bulgária gyönyörű üdülőhelyein. Most indult a 2024-es nyári szezon előzetes értékesítése és a First Minute akciók igazi csemegéket tartogatnak minden utazni vágyónak!

Ne hagyd ki a lehetőséget és a lenti képre vagy az országnevekre kattintva találd meg és foglald le a következő álomutazásod a Travelbay.hu oldalán!

Görögország, Törökország, Bulgária, Albánia, Horvátország, Balaton, Montenegro, Olaszország, Kanári-szigetek, Egyiptom, Málta, Ciprus, Portugália, Spanyolország, Dubai, Ausztria, Szlovákia, Körutazások, Városlátogatások

Hívd fel utazási tanácsadóinkat!  +36301843424
vagy írj nekünk:  [email protected]

Reméljük, hogy a Travelbay.hu oldalon sikerül megtalálni a legjobb utazási ajánlatot!

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.