Montenegrónak nemcsak a tengerpartjai és tengerparti városai népszerűek, hanem az ország belsejében található nemzeti parkok, vadregényes hegyvidékek és tavak is említést érdemelnek.
Durmitor Nemzeti Park:
A Durmitor Nemzeti Park 39 ezer hektáron terül el, ebből 20 ezer hektár 1980 óta az UNESCO Világörökség részét képezi. Itt található a Balkán-félsziget legmagasabban fekvő városa, Zabljak, amely a tengerszint felett 1456 méter magasságban helyezkedik el, valamint 23, megközelítőleg 2300 méter magas hegyek veszik körül. 17 gleccsertó – vagy más néven tengerszem – található a nemzeti park területén. Közülük is a leghíresebb a Fekete-tó, amely egész télen be van fagyva, így lehetőség van jégkorcsolyázásra, nyáron pedig úszni is lehet benne. A Tara-kanyon – mely Európa legmélyebb kanyonja -, továbbá Susica és Komarnica kanyonjai is hozzájárulnak a Durmitor tájképéhez. Gazdag növényvilágából közel 1500 faj még az ősi időkből maradtak fenn.
Ami pedig az állatvilágát illeti, 130 madárfaj (köztük sokféle sas) található a park területén, de a farkasok és a medvék is gyakori vendégek errefelé.
A Durmitor legmagasabb részein még nyár közepén is találhatunk hóval borított területeket, sőt, Velika Kalica környékén még síelésre is van lehetőség.
Lovcen Nemzeti Park:
Montenegró déli részén, a Kotori-öböl tőszomszédságában helyezkedik el 6400 hektáron, csodás természeti és történelmi értékekkel. A nemzeti park egyik legszebb része a Jezerski-csúcs keleti lejtőjén elhelyezkedő Ivanova Korita üdülőfalu. Az üdülőt elsősorban gyerekek számára építették ki, amely még télen is nyitva van, mivel a szállások felett egy sípálya található sílifttel.
Utazási Tipp |
Utazás Montenegróba |
Tara-kanyon:
A 82 kilométer hosszú kanyon a világ második leghosszabb és legmélyebb kanyonja és az UNESCO Világörökség részét képezi. Sziklás és kavicsos teraszok, hatalmas sziklaszirtek, valamint homokos partszakaszok váltogatják egymást, sőt, 80-nál több barlanggal is találkozhatunk a kanyon mentén. A Tara-Kanyon a Durmitor Nemzeti Park része. A folyó évszázadok óta mélyíti és vájja ki a mészkő felszínét, ezáltal létrehozva lélegzetelállító szorosokat, szakadékokat és sziklaformációkat. Ez az évszázados erózió hozta létre a 82 kilométer hosszú, helyenként 1300 méter mélységű kanyont, amely a Föld második legnagyobb szorosa a Coloradó-i Grand Canyon után. Maga a Tara-folyó egy nyugodt vízfolyás benyomását kelti. Bistrica közelében a folyó medre annyira szűk, hogy át is lehet ugrani. Ezt a szokatlannak mondható részét a folyónak az Ördög Ösvényének is nevezik.
Napjainkban a Tara-kanyonba jön az, aki szereti az extrémebb kalandokat és szeretné jobban elmélyíteni a természettel való kapcsolatát. A vadvízi evezés a folyón egy felejthetetlen élmény a kalandra vágyóknak és a természet szerelmeseinek.
Evezhetünk csónakkal vagy fából készült kenuval 100 kilométeren keresztül a leggyönyörűbb részein a folyónak. A rafting-túrák Splaviste-ből, Radovan Luka-ból és Brstanovica-ból indulnak.
Az egynapos rafting-túra, amely Brstanovica-ból indul és Scepan polje-ban ér véget, 18 kilométer hosszú és 2-3 órát vesz igénybe.
A kanyonnak ez a része a legizgalmasabb, hiszen a folyónak itt találhatóak a legnagyobb esései a legrövidebb hosszon belül.
Skadar-tó:
A Balkán-félsziget legnagyobb tava, területén Albániával osztozik: 362 négyzetkilométeres területéből 213 négyzetkilométer Montenegróhoz tartozik. A tó nyugati partján elterülő Virpazar falu a tó leghangulatosabb helye. A településen található Pelikán Hostel tulajdonosa 2-4 óra hosszú hajókirándulásokat indít a tó nyugati részén.
A tó partján található éttermek ízletes pontyból és angolnákból készült fogásokat tálalnak fel, melyeket frissen fognak ki a tóból.
Továbbá itt található Európa egyik legnagyobb madárrezervátuma is. A Skadar-tavat 1983-ban nemzeti parkká nyilvánították, valamint 1996 óta a Ramsari Egyezmény is felvette a listájára, mint „kiemelt, nemzetközi fontosságú vizi élőhely”.
Biogradska Gora Nemzeti Park:
,A Biogradska Gora Nemzeti Park Montenegró középső-északi részén fekszik, a Tara és a Lim folyó között. A park a Bjelasica-hegység részét képezi. Legnagyobb és legjelentősebb természeti kincse
Biogradska Gora őserdeje, amely 1600 hektáron terül el, és egyike Európa utolsó 3 fennmaradt őserdőinek.
A park 2000 növény- és közel 600 állatfajt mondhat magáénak. Az 1094 magasan fekvő, 1100 méter hosszú, 400 méter széles és 12 méter mély, őserdőkkel körülölelt tó egyike a park területén található számtalan gleccsertónak. Partjának hossza 3,5 kilométer és egy turistáknak kialakított sétány futja körbe.