Hirdetés

Találd meg az igényeidnek megfelelő utasbiztosítást

EUB utasbiztosítás

Az egyik legjelentősebb, római időkből fennmaradt lelet két éve a Parlamentben debütált a nagyközönség előtt, majd vidéki turnén vett részt. Tavaly június óta viszont már a Magyar Nemzeti Múzeumban várja a látogatókat.

 

A nagy értékű kincs 14 ezüstedényből, és az ezeket eltakarni kívánó rézezüstből áll. A tárgyak többsége a lakomákon, és a fürdőszobákban fordult meg a római idők alatt. Mindegyik tárgy a nemesség tulajdonában állhatott, ugyanis míves díszítésükben az akkori arisztokrata művészeti elemek kapnak nagy hangsúlyt.


seuso 01forrás:  bacsmegye.hu


 


A kincsek azért kapták ezt az összefoglaló nevet, mert az egyik ezüstedényen a Seuso név díszeleg, aki a készlet (vagy csak ennek az edénynek) a tulajdonosa volt. Az edények díszítéséből azt is megtudjuk, hogy a birtoka valahol a Balaton körül helyezkedett el. Az edények falain viszont ezek mellett a görög istenek is jelentős szerepet kapnak: sok mitológiai lény, története elevenedik meg rajtuk, míg az asszonyok illatszeres edényében Aphrodité foglal helyet.


 Utazási Tipp  
    Balatoni szállások, akciók

A sajtó viszont nem csak szépsége miatt foglalkozik a kinccsel, annak az értékét ugyanis növeli a kalandos története is, ami 1970-ben kezdődött el. (A római időktől eltekintve) Az edényeket egy Kőszárhegy nevű Balaton melletti település mellett találta meg egy túrázó, akinek viszont a felfedezés az életébe került. A kincs ezután eltűnt, és hamarosan a nemzetközi műkincspiacon tűnt fel. A 15 darabból álló készletet angol befektetők szerezték meg, akik viszont megbízható eredetpapírok nélkül nem tudtak mit kezdeni a lelettel. Rövid idő után fény derült az edények igazi eredetére, így az ára rohamosan megnőtt.

seuso 02forrás: szekesfehervar.hu


A magyar állam ezután kezdett el a kincs után érdeklődni, és csak több évnyi huzavona után tudtak megállapodni az angliai tulajdonosokkal. A busás kompenzációs díj fejében Magyarországra kerülő leletek két részben, 2014-ben és 2017-ben jöttek hazánkba, mígnem az egész, 15 darabos - ismert - készlet összeállt.

 

A 2017-es vidéki kiállítási sorozatban részt vett Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc és Nyíregyháza, ráadásul mindezt nagyon rövid idő alatt kellett megszervezni. A kiállítás összesen 140 ezer embert érdekelt, voltak, akik a saját lakóhelyükön, vagy lakóhelyüktől nem messze tekinthették meg a páratlan értékű leleteket.


Ne hagyd ki a lehetőséget és a lenti képre vagy az országnevekre kattintva találd meg és foglald le a következő álomutazásod a Travelbay.hu oldalán!

Görögország, Törökország, Bulgária, Albánia, Horvátország, Balaton, Montenegro, Olaszország, Kanári-szigetek, Egyiptom, Málta, Ciprus, Portugália, Spanyolország, Dubai, Ausztria, Szlovákia, Körutazások, Városlátogatások

Hívd fel utazási tanácsadóinkat!  +36301843424
vagy írj nekünk:  [email protected]

Reméljük, hogy a Travelbay.hu oldalon sikerül megtalálni a legjobb utazási ajánlatot!

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.