Krvavec sícentruma 30 kilométernyi változatos, kiválóan karbantartott lesiklópályával, páratlan kilátással várja vendégeit.
A síterep mindössze 470 kilométerre fekszik Budapesttől, így egy Magyarországról könnyen elérhető síterepről beszélhetünk. Az egyik legjobb szlovén pályarendszer 7 km kék, 15 km piros és 8 km fekete pályával rendelkezik. A lesiklópályákat 1 kabinos, 7 ülőszékes és 3 húzólift szolgálja ki.
A síközpont magassága 1450 és 1971 méter között terül el.
Legmagasabb pontjáról csodás panoráma tárul szemünk elé, lefelé pedig fekete illetve piros pályákon indulhatunk el, ezt csak tapasztaltabb sízőknek ajánlják. A terület igencsak hóbiztos, a természetes hó mellett rengeteg hóágyú tesz azért, hogy a síszezon minél tovább kitartson.
Utazási Tipp |
Krvavec Szállások |
A krvaveci pályák kiválóan megfelelnek azoknak, akik számára a síelés egy téli sportolási lehetőség, hobbi szinten űzik, illetve azoknak is, akik már profi szinten tartanak ebben a sportágban. A lejtők ideálisak kezdő sízők számára is, ugyanis kék
pályái lankásak és szélesek, így tökéletesek élményekkel teli tanulásra, gyakorlásra.
A helyiek létrehoztak egy gyermekeknek szóló parkot, ahol a kisebbek egy játékos, mesés tanulhatnak meg síelni, a bátrabbak akár ugratni is. Liftek terén egy varázsszőnyeg segíti a kezdő sízők tanulási folyamatát. Rutinosabb sízők számára rengeteg piros pálya, és fekete pályát tartogat a krvaveci síparadicsom. Akik pedig a freestyle hívei, esetleg egy kis kihívásra vágynának, a hegyen kialakított snow parkot bátran kipróbálhatják. Boxok, korlátok és ugratók várják az érdeklődőket.
A helyi hütték abszolút megfizethetőek, hangulatuk kifejezetten kellemes és a kiszolgálás is gyors, barátságos.
Újdonságnak számít még az esti, kivilágítottszánkópálya,amelyet a 2016/2017-es szezonban alakítottak ki a helyiek.
A pálya a kijelölt napokon pályazárástól este 7-ig használható, egy 4 személyes ülőszékes lifttel lehet feljutni. Az esti program hangulatához hozzájárul, hogy a vendéglátóhelyek is nyitva tartanak ilyenkor. Gyermekek, családok számára kiváló Apres Ski elfoglaltság lehet. Egy hosszú, fárasztó nap után érdemes lehet betérni a közelben lévő Terme Snovik élményfürdőbe. Ha pedig még van energiánk, érdemes lehet megtekinteni a mindössze 25 kilométerre lévő szlovén fővárost, Ljubljanat. Negatívum, hogy a területen nem igazán van pályaszállás, de a közelben szállodák, panziók és apartmanok sokasága várja a téli sportok szerelmeseit.
Krvavec egy kiváló minőségű szlovén síterep, általában felülmúlja az emberek várakozásait.
Inkább középhaladó, haladó sízőknek ajánlható, de a gyerekek és a kezdők is megtalálják itt a számukra megfelelő síterepet.
Ideális választás lehet családok, társaságok számára egyaránt. Ha szlovéniai sízésben gondolkodnánk, érdemes fontolóra venni a varázslatos Krvavec síparadicsomát.