Omán az Arab-félsziget távoli délkeleti szarván elhelyezkedő kis ország, amely gazdag természeti csodákban és lenyűgöző építészeti szépségekben is. Egyre többen keresik fel, mivel rengeteg olyan érdekesség rejlik Ománban, amelyek kevésbé ismertek. Összegyűjtöttük 10 érdekes információt, amiket érdemes tudni Ománról.
1. Omán az arab világ legrégebbi független állama
A régészek szerint Omán területén már legalább 106 000 éve élnek emberek, így ez a térség egyik legrégebbi emberlakta országa. Omán területét már 1744 óta az Al Said család uralja. Egészen az 1970-es évekig az arab világ egyik legelszigeteltebb és leghagyományosabb országa volt, akor indult fejlődésnek, amikor Qaboos szultán lett az uralkodó.
2. A Sultan Qaboos Egyetem volt az első egyetem Ománban
Csak 1986-ban alapították Omán első egyetemét a Sultan Qaboos Egyetemet ami az első egyetem volt az országban. Al Khoudban található, Muscat fővárosi kormányzóságában . Az egyetem önmagában egy egész városrész, mivel szállást, üzleteket, könyvtárat kínál, és minden ománi számára nyitva áll.
3. A kávé az omániak nemzeti itala
A kávét arabul kahwának hívják Ománban. A kahwa kifejezés a helyi gasztronómia egészére is utal, ami magában foglalja az ománi kávét, datolyát, gyümölcsöket, édességeket és péksüteményeket is. Maga a kahwa ital az arab kávé egyedülálló keveréke, amelyet rendszerint kardamonnal kevernek és az ománok naponta többször isszák, kínálják a vendégeket, és frissen készített kávéskannákat küldenek szomszédjaiknak.
4. Ománban 4 UNESCO Világörökségi helyszín is található
Ománban 4 UNESCO védelem alatt álló világörökségi helyszíne van. Ezek pedig a következők; Bahla erőd , Bhat, Al Khutm és Al Ayn régészeti lelőhelyei, az Al Aflaj egyedülálló ősi öntözőrendszere, és végül az ománi tömjénerdők.
5. Omán a tömjén hazája
Ománban bőségesen terem a tömjén, amelyet valaha a legfontosabb ajándéknak tartottak. A tömjén olyan különleges növény, melynek az illatát az ország szinte minden otthonában érezni lehet sőt még az utcákon is.. Manapság számos népszerű (és drága) parfüm készítéséhez is használják. Az utolsó országok egyike, ahol még mindig természetes formában megterem.
6. Omán a bazárok országa
Az arab világban nagyon fontos helyszínek a bazárok, amelyek Omán egész területén megtalálhatók. A helyiek a közösségi találkozások, a kultúra és a kereskedelem helyszínének tekintik, ahol a kézműves termékek bőráruk, fűszerek és textilfélék cserélnek gazdát. Sokan az ősi építészetük miatt is kiemelkedőek tartják, néhányat csak nők használhatnak. Ománban található a világ egyik legrégebbi bazárja is a Muttrah Souk.
7. Omán nagyon biztonságos hely
Omán a világ egyik legbiztonságosabb országa. Ez elsősorban a rendkívül szigorú igazságszolgáltatási rendszerének köszönhető, ami a saría törvényei alapján működik. Ománban a bűnözés gyakorlatilag nem létezik, épp ezért sokan utaznak oda, mert biztonságosnak tartják.
8. Omán egy szultánság
Az ománi szultánt mindenek felett álló uralkodónak tekintik, ami azt jelenti, hogy teljes hatalommal és ellenőrzéssel rendelkeznek az ország minden területe felett. Ezt az állam 1996-ban elfogadott alaptörvénye is rögzíti. Az ország hivatalos neve valójában Ománi Szultánság.
9. Jól el lehet boldogulni az angollal is
Ománban az arab a hivatalos nyelv, de a turistáknak nagy segítség, hogy szinte minden Ománban látható közlekedési táblán az arab szavak mellett az angol megfelelőjük is szerepel. Ez rendkívül egyszerűvé teszi a tájékozódást a nyugati utazók számára.
10. A turizmus nagyon fontos iparág
Ománban 1970-ig egyáltalán nem létezett a turizmus és szállodák sem. Mivel a turizmust 50 éve elkezdték fejleszteni az olajexport mellett egyre fontosabb iparággá nőtte ki magát. Az utazók számára épült kényelmes és elegáns szálláhelyek száma nőtt. Ma az Ománba látogatók több száz elegáns luxusszállás közül választhatnak.
A travelbay.hu segít megtervezni az utazást és megtalálni a legjobb árakat
A Tarvelbay.hu használata segít megszervezni az ománi utazásodat, ahol az az összes jó repülőjegy, bérautó és szállás akciókat megtalálhatod és le is foglalhatod, ráadásul ugyanott megtalálható a számodra legmegfelelőbb utasbiztosítás is.
Vízum és egyéb praktikus tudnivalók Ománba utazóknak:
Magyar állampolgárok oda-visszaútra szóló repülőjeggyel (amennyiben szárazföldi határon történik a határátlépés, nem szükséges), szállásfoglalás és egészségügyi biztosítás birtokában 14 napos időtartamra vízummentesen utazhatnak a Ománba. Bővebb információkért kérjük, hogy forduljanak az Ománi Szultánság bécsi nagykövetségéhez
Pénznem: Ománi Riál (OMR).
Az országban szállodákban, nagyobb forgalmú helyeken USD-t is elfogadnak. Az ománi riál szabadon átváltható, pénzváltásra a repülőtéren, a bankokban a szállodákban és az arra kijelölt pénzváltó helyeken van lehetőség. Az USD mellett az EUR is beváltható, készpénzes fizetésre OMR-ben és USD-ben van lehetőség. Az országban elterjedt a hitelkártyák használata.
Időjárás: Az ország területe nagy részének klímája a téli hónapokban enyhe, nyáron forró. Télen a hideg éjszakák ellenére a hőmérséklet napközben megközelítheti a 25°C-t, nyáron a déli órákban a hőmérséklet 45-50°C közötti. A páratartalom minden évszakban igen magas, ezért a hőérzet jelentősen magasabb. Ettől, az északi, hegyvidéki területek (legmagasabb csúcsa ≈ 3.000 m) klímája minden évszakban jelentősen eltérő.
Biztosítás: Az Ománba utazók mindenképpen kössenek utazási egészségbiztosítást (a kötvényszámot, a segélyhívó központ számát, valamint a szerződött ománi kórház adatait tartsák maguknál), mert az egészségügyi ellátás a külföldiek számára térítésköteles és az előzetes számla kifizetéséig nem látják el a beteget (a kiemelten sürgős esetek kivételével).
Közlekedés: Biztonságos, azonban a sivatagi kirándulásokat érdemes nem egyénileg, hanem szervezett csoportban, de mindenképpen a megfelelő felszereléssel (helyismerettel rendelkező vezető, GPS, elegendő mennyiségű üzemanyag és ivóvíz) tervezni.
Ománban nincs sem tömegközlekedés, sem pedig távolsági közlekedés. Az országon belül saját gépjárművel, taxival, bérsofőrrel és bérelt autóval lehet közlekedni. Az ország úthálózata kiváló.
Az EU logóval ellátott magyar, kártyaformátumú vezetői engedélyt, illetve a nemzetközi vezetői engedélyt korlátozás nélkül elfogadják.
Drón behozatala: Engedélyköteles, valamint magáncélú használata tilos. Kereskedelmi célú használat esetén külön engedélyért szükséges folyamodni. Drón engedély nélküli használata akár 1 éves börtönbüntetést és 10 000 OMR büntetést vonhat maga után. További információ az engedélyezésről: https://www.paca.gov.om/services/flight-safety-department/airworthiness-1/unmanned-aircraft-systems-uas-drone
Ügyintézés helyi hatóságoknál és intézményekben: Az országban az arab mellett igen elterjedt az angol nyelv használata. A hivatalos időszámítás az országban a Hijri, de általában a Gergely naptár szerinti időszámítást is feltüntetik.
Ramadán és a Hajj (zarándoklat) alatt az üzleti élet, az ügyintézés lelassul. Az ezeket követő 3 napos Eid ünnep alatt általános a zárvatartás.
Munkanapok: vasárnaptól csütörtökig Hétvége, munkaszüneti napok: péntek-szombat
Nyitvatartási idők: Állami intézmények: 7:30 -14:30 Magánszektor: délelőtt: 8:00 -12.00, délután: 16:00 - 19:00 Bankok: 8:00 -14:00 Általános segélyhívó szám az országban: 9999.
Vallási és viselkedési kultúra: Az országban alkohol csak meghatározott helyeken szerezhető be és fogyasztható.
A böjti hónap, a Ramadán idején a böjti időszakban (hajnaltól kora estig) nyilvános helyen nem ajánlott az étel, az ital fogyasztása, és a dohányzás.
Az Ománba utazó magyar állampolgároknak figyelmet kell fordítaniuk a muszlim öltözködési és viselkedési szokások tiszteletben tartására. Fürdőruha, bikini használata elfogadott a kevésbé látogatott tengerpartok, illetve szállodai úszómedencék esetében, de minden egyéb helyszínen póló és lábakat takaró nadrág, vagy háromnegyedes szoknya viselete kívánatos. Mecsetekbe csak fedett vállal, hajjal és térdet takaró öltözékben lehet belépni. Szintén diszkrét figyelemmel kell eljárni a bazár, illetve olyan egyéb helyek látogatásakor, ahol vegyes nemzetiségű közönség fordul meg. Ugyanakkor a nagyobb bevásárlóközpontokban, amelyeket a külföldiek is előnyben részesítenek, elfogadott a "lazább", európai típusú öltözet viselete.
Közegészség, egészségügyi helyzet: Az egészségügyi ellátás színvonalas, fertőző betegségektől nem kell tartani.
Az alábbi védőoltások felvétele azonban javasolt:
- Hepatitis A elleni védőoltás
- Hepatitis B elleni védőoltás
- Torokgyík-szamárköhögés-tetanusz (Di-Per-Te) elleni védőoltás
- Hastífusz elleni védőoltás
- Veszettség elleni védőoltás
Bővebb információért keresse fel az Intermed Oltóközpont honlapján.
Bizonyos területeken gyakran előforduló fertőzés a malária. Az érintett területekre történő beutazás esetén malária elleni gyógyszer szedése javasolt.
Egyéb információ:
- Ománi Szultánság bécsi nagykövetsége
- A Royal Oman Police weboldala: https://www.rop.gov.om/english/index.html
- A maszkati nemzetközi repülőtér weboldala: https://www.muscatairport.co.om/
- A szalálai nemzetközi repülőtér weboldala: https://salalahairport.co.om/
- Problémák az utazási irodával, légitársasággal? További információ az Utasjogok fejezetben található.
- Egészségügyi ellátás külföldön: http://www.neak.gov.hu/felso_menu/lakossagnak/ellatas_kulfoldon
A Tarvelbay.hu segít megszervezni az ománi utazásodat, egy helyen megtalálhatod és le is foglalhatod az összes jó repülőjegy, bérautó és szállás akciókat , ráadásul ugyanott megtalálható a számodra legmegfelelőbb utasbiztosítás is.