Így utaztunk régen
Egy újabb utazás története a 70-es évekből: És megint Csehszlovákia! Két év alatt négyszer is. Ez már szerelem… Ezúttal megint ketten Erzsivel utaztunk.
- Részletek
A 70-es évek végén szinte az egyetlen elérhető tengerpart nekünk, magyaroknak Bulgáriában volt. Ide vittem el én is az első osztályomat. Ezt mesélem most el.
- Részletek
Azon szerencsés emberek közé tartozom, aki élete során egyszer részt vehetett a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség által szervezett baloldali ifjúsági világtalálkozók egyikén. A 12. VIT-en Moszkvában, 157 ország 26 ezer fiatalja vett részt. A magyar résztvevők két turnusban 8 – 8 csoporttal utaztak erre a nagyszabású rendezvényre.
- Részletek
1976-ban diplomáztam. Barátaimmal egy nagy utazással akartuk megünnepelni, hogy sikeresen leállamvizsgáztunk. Az Express ifjúsági utazási irodán keresztül foglaltunk szállást (egyetemi kollégiumokba) és vonatjegyet (teljes útvonalra), kedvezményesen, NDSZ igazolvánnyal.
- Részletek
Megint egy építőtábor, egy „igazi”. Ezúttal tényleg a Szovjetunióban. Egy 20 fős ELTE-s csoport vezetőjeként és tolmácsaként vettem részt rajta.
- Részletek
Egy részben turista úttá változott ausztriai építőtábori történet a hetvenes évekből Bécsből, ahol magyar diákok az ottani tudományegyetem vendégszeretetét élvezhették 3 héten keresztül.
- Részletek
Ne hagyd ki a lehetőséget és a lenti képre vagy az országnevekre kattintva találd meg és foglald le a következő álomutazásod a Travelbay.hu oldalán!
Görögország, Törökország, Bulgária, Albánia, Horvátország, Balaton, Montenegro, Olaszország, Kanári-szigetek, Egyiptom, Málta, Ciprus, Portugália, Spanyolország, Dubai, Ausztria, Szlovákia, Körutazások, Városlátogatások
Hívd fel utazási tanácsadóinkat! +36301843424
vagy írj nekünk: [email protected]
Reméljük, hogy a Travelbay.hu oldalon sikerül megtalálni a legjobb utazási ajánlatot!
![]() |
TravelBay.hu
|
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
| Megnézem | |
![]() |
Repülőjegy kereső
|
SkyScanner
| Megnézem | |
![]() |
Nemzetközi buszjáratok
|
FLiXBUS
| Megnézem | |
![]() |
Nemzetközi szállások
|
Booking.com, ZenHotels
| Megnézem | |
![]() |
Szálláskereső Magyarországon
|
Booking.com, Szallas.hu
| Megnézem | |
![]() |
Bérautó keresés A-tól Z-ig
|
DiSCOVER CARS
| Megnézem | |
![]() |
Utasbiztosítási kalkulátor
|
Bank360
| Megnézem | |
![]() |
Facebook csoportunk
|
Utazási Élmények Facebook csoport
| Tovább |
Több, mint 2.200.000 szálláshely!
Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.