Télből, ha nem is a nyárba, de a tavaszba utaztunk, mert nem véletlenül nevezik az örök tavasz szigetének Madeirát, amely Lisszabontól közel 1000 km-re az Atlanti óceán közepén fekszik és ahol januárban a déli parton 20 fokos melegben még napozni is lehetett.
Madeira sziget körbejárása volt a célunk egy hét alatt, amit egy bérelt autóval, illetve túrázva teljesítettünk. Madeira tulajdonképpen egy vulkáni hegylánc, ami a partvidéken és két nagyobb völgyön keresztül, főként alagutakkal teletűzdelt utakon autózható folyamatos színtkülönbség leküzdése mellett. Légvonalban mért távolság Budapest-Funchal: 3433.8 km, amit közvetlen repülőjárattal 5 óra 10 perc alatt, átszállással pedig 8+ óra menetidővel lehet elérni.
Fontos: A szigetet autóval lehet bejárni, de nem kezdő autóvezetőknek ajánlott terep.
Ugyanakkor a hatalmas hegyek, vízesések, óriási páfrányok, babér és eukaliptusz erdők, banánültetvények, az egzotikus növények és az óceán látványa feledteti a közlekedés nehézségeit. A sziget a vízisportokon kívül - leginkább a túrázók és nordic walkingozók kedvelt helye.
Kétféle túraútvonal hálózza be a szigetet, a hagyományos túrautak és az összességében mintegy 2000 km hosszban futó levadák, a régebben cukornád, ma már inkább banánültetvények öntözését szolgáló csatornák mellett futó, ún. üzemi ösvények. Ezek az ösvények káprázatos séta- és túralehetőségeket kínálnak.
Az éghajlat is ugyanolyan változatos, mint a domborzat és a különböző mikroklímáknak köszönhetően 5-10 km-enként is eltérhet az időjárás. Ha valahol az eső elmosta a túránkat, néhány kilométerrel arrébb kényelmesen sétálgattunk a napsütésben. A déli, délkeleti vidékek naposabbak, mint az északi részek. Igyekeztünk megkóstolni a helyi ételeket, italokat is, a fekete abroncshal és a maracujás poncha lett a befutó nálam. Egy hét nem elegendő a sziget megismeréséhez és a túrautak bejárásához, de elegendő ízelítőt nyújthat ahhoz, hogy az ember beleszeressen a látványba és a hangulatba és visszavágyjon.
A képes beszámoló további fotóit az Utazási Élmények facebook csoportjában lehet itt mmegtekinteni.
Szerző&fotók: Vasas Erzsébet