Kirándulási tipp hétvégére: Budapesttől körülbelül egy órányi távolságra Dég település mellett található, a Festetics család kastélya, amelyet különleges szépségű angolpark ölel körbe.
Dég egy Fejér megyei község, ami a történelem és a természet szerelmeseinek kínál felejthetetlen élményt. A település legfőbb ékessége kétségtelenül a neoklasszicista stílusban épült Festetics-kastély, mely Magyarország egyik legszebb és legnagyobb angolparkjával büszkélkedhet.
Egy kellemes őszi napon útra keltünk, hogy felfedezzük a Fejér megyében található Dég település gyöngyszemét, a híres Festetics-kastélyt. A kastély nemcsak a történelmi múltjáról híres, hanem gyönyörű parkjáról és építészeti csodáiról is, ezért minden látogatót elvarázsol. A Dég község szélén elterülő kastélyt Festetics Antal gróf építtette az 1810-es években, klasszicista stílusban, Pollack Mihály tervei alapján. A Festetics család neve sokak számára ismerősen csenghet, hiszen a Keszthelyi Festetics-kastély is az ő nevükhöz fűződik. A dégi kastély azonban talán kevésbé ismert, de legalább annyira lenyűgöző élményt jelent a felkeresése.
A Festetics-kastély egykor a család nyári rezidenciája volt, és sok híres vendég is megfordult itt, köztük Deák Ferenc, aki gyakran időzött itt, sőt, a kastély parkjában található Deák-fa is róla kapta nevét.
Egy időutazás a múltba
A kastély a település szélén található amit egy kisebb bekötőúton lehet elérni. A parkolótól ősi fák között lehet eljutni a szép klasszicista épületbe, melynek falai között sétálva olyan érzése van az embernek, mintha egy másik 200 évvel ezelőtti korszakba csöppennénk. A díszterem, a könyvtár és a különböző reprezentatív terek a Festetics család egykori fényűző életmódjáról árulkodnak. A régi bútorok, festmények és egyéb tárgyak valamint a film és zenelejátszók életre keltik a múlt hangulatát.
A kastély további különlegessége, hogy nemcsak múzeumként, hanem rendezvényhelyszínként is szolgál, így akár egy esküvő vagy egy céges rendezvény keretein belül is megismerhetik a résztvevők ezt az impozáns épületet. Az épületben és a parkban különleges felvételek készíthetők egy fotózás vagy filmforgatás alkalmával.
Szabadkőműves kiállítás
Míg a földszinten a kastély és a Festetics család múltját lehet megismerni, az első szint termeiben az egykori gazdálkodás bemutatása mellett több termen át mutatják be a Szabadkőműves páholyokat és a fontosabb magyar és külföldi személyiségek életét, akik tagjai voltak valamelyik szabadkőműves páholynak.
A természet ölelésében
A kastélyt körülvevő ősfákkal teli angolpark a maga nemében egyedülálló Magyarországon, mivel ősi fák és növényritkaságok találhatóak a hatalmas park területén, amely akkora, mint a híres New York-i Central Park. Egyik különlegessége a kis szigeten emelt mesébe illő németalföldi stílusban épült vöröstéglás Hollandi ház, amelyet 1891-ben emeltek. A látogatók számára az átjutást egy hosszú fehér híd segíti.A hatalmas területű parkbban sétálva számos különleges növény- és állatfajjal találkozhatunk. A tó partján található romantikus kanyargós sétautak mentén pihenőpadokon lehet gyönyörködni a táj szépségében és élvezni a különleges növények láátványát. A parkban található apartmanházban pedig akár több napra is elvonulhatunk a világ zajától.
Miért érdemes ellátogatni Dégre?
- Egyedülálló építészet: A Festetics-kastély Pollack Mihály tervei alapján épült, és a magyar klasszicizmus egyik legjelentősebb alkotása.
- Hatalmas angolpark: A kastélypark mérete és változatossága miatt a magyarországi parképítészet egyik remekműve.
- Kulturális programok: A kastélyban rendszeresen szerveznek kiállításokat, koncerteket és egyéb kulturális eseményeket.
- Kikapcsolódás a természetben: A park ideális helyszín a sétáláshoz, futáshoz vagy egyszerűen csak a pihenéshez.
- Közel Budapesthez: Dég könnyen megközelíthető Budapestről, így akár egynapos kirándulásként is felkereshetik a közelben élők.
Utazási Tipp |
Szálláshely akciók, online foglalás akár SZÉP kártyával is! |
Tipp: Mielőtt elindulsz, érdemes tájékozódni a kastély nyitvatartási idejéről és a látogatási feltételekről.
A dégi Festetics-kastély és park egy olyan hely, ahol a történelem, a kultúra és a természet egyedülálló harmóniában egyesül. Ha szeretnéd megismerni Magyarország egyik legszebb kastélyát és a hozzá tartozó pazar parkot, akkor feltétlenül látogass el Dégbe!
Hasznos információk:
Cím: Dég Hunyadi utca 11.
Honlap: https://degikastely.hu/en/main-page/
Nyári nyitvatartás
április 01. – október 31. kedd – vasárnap 10.00-18.00
Téli nyitvatartás
november 01.- március 31. kedd – vasárnap 09.00-17.00
A pénztár 1 órával a mindenkori nyitvatartási idő vége előtt zár.
Tárlatvezetés minden óra egészkor indul.
Kutyával is lehet menni, pórázon behozhatóak a Kastély parkjába, az épületbe pedig – kistestű eb esetén – hordozóban.