Válogass megbízható magyar utazásszervező irodák legjobb utazási csomagjai és last minute ajánlatai között egy helyen, könnyen összehasonlítható formában!

Keress ország, vagy város szerint ⇩

Hirdetés

Találd meg az igényeidnek megfelelő utasbiztosítást

EUB utasbiztosítás

Úti beszámoló

Voralbergi barangolásaink során Bregenzerwaldban ejtettük útba az Ausztriában is egyedülálló Frauenmuseum Hittisau-t, mely egy 2000-óta létező osztrák intézmény. Elisabeth Stöckler múzeumi kurátor kezdeményezte a létrejöttét, és a megalakulása óta már több, mint 45 kiállítást mutatott be (nemcsak) nők számára releváns témákban. Több kitüntetéssel - köztük az Osztrák Múzeumi Díjjal - is büszkélkedhet.

  Tavaly novemberben töltöttünk el 2 hetet Szaúd-Arábiában, erről hoztam most egy beszámolót nektek. Ennek az utazásnak úgy vágtunk neki, ahogy a legjobban szeretünk és általában szoktunk utazni: saját szervezésben, kettecskén, bérautóval és egy-egy hátizsákkal, szabadon, kötetlenül, járatlanabb ösvényeken is barangolva.

  Egy régóta dédelgetett álom megvalósításaként idén januárban 10 napot töltöttünk Hawaii-on, Maui szigetén. Mi Észak-Karolinában élünk, de még innen is nagyon hosszú volt az utazás. 

  Több hónapnyi előkészület és szervezés után vágtunk bele egy barátommal Egyiptom felfedezésébe. Az alaposan végiggondolt úti tervünk azonban egy zsebtolvaj miatt kb. 10 perc alatt becsődölt. Végül improvizációk sorozata után, mégis nagyszerű élményekkel gazdagodva értünk haza.

  Uganda egy  Kelet-Afrika szívében fekvő ország, mely gazdag kulturális örökséggel és lenyűgöző természeti tájakkal büszkélkedhet.  Mi tavaly szeptemberben töltöttünk el 2 hetet Ugandában, erről hoztam most egy beszámolót nektek.

 Régi szerzőnk Hajdu-Felső Bernadett számol be legújabb egyiptomi utazási élményeikről ebben az érdekes képes úti beszámolóban.

 A Lengyel Idegenforgalmi Szervezet igazgatójaként fontosnak tartom és már-már misszióm, hogy az ország, amelyet itthon képviselek az én szemüvegemen keresztül is bemutatásra kerüljön, hogy amit népszerűsítek, azt magam is ismerjem, lássam, hogy személyes élményként is tovább tudjam adni itthon a magyaroknak.

Szellős pályák és ünnepi krampuszok, illatos hütték és történelmi belváros, mindez finoman modern belsővel. Riport Bad Gasteinből, a 2023/2024-es síszezon startjáról.

   Az egyiptomi piramisok világszerte úgy ismertek, mint az ősi építészet mesterművei, amelyeket mindenkinek látnia kellene. Ebben a cikkben praktikus tudnivalókkal és tippekkel mutatjuk be az egyiptomi piramisok lenyűgöző világát, külön kiemelve Gíza, Szakkara, Dáshur és Memphis látnivalóit.

Nagymamája imakönyve utolsó lapján barátnőm ezt a mondatot találta: „Jani fiam 1917-ben az olasz fronton elesett.” Ennek láttán kezdett el nyomozni, hogy megtalálja 24 évesen elhunyt nagybátyja sírját.

Ne hagyd ki a lehetőséget és a lenti képre vagy az országnevekre kattintva találd meg és foglald le a következő álomutazásod a Travelbay.hu oldalán!

Görögország, Törökország, Bulgária, Albánia, Horvátország, Balaton, Montenegro, Olaszország, Kanári-szigetek, Egyiptom, Málta, Ciprus, Portugália, Spanyolország, Dubai, Ausztria, Szlovákia, Körutazások, Városlátogatások

Hívd fel utazási tanácsadóinkat!  +36301843424
vagy írj nekünk:  [email protected]

Reméljük, hogy a Travelbay.hu oldalon sikerül megtalálni a legjobb utazási ajánlatot!

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.