Úti beszámoló
Ha Mexikó, akkor legtöbbünknek a homokos tengerpart, a napfény és a kókuszdióból való kókuszlé szürcsölgetés jut eszünkbe. Ez így is van, hiszen az ország teljes keleti és nyugati hosszában tengerpart fut végig, azonban a távoli, misztikus országban még megannyi érdekesség várja az odalátogatót.
- Részletek
Azerbajdzsán Európát és Ázsiát elválasztó Kaukázus mentén helyezkedik el. A tűz és a sárvulkánok országának is hívják. Ott épült fel a világ első olajfúró tornya. A fővárosa Baku Budapestről közvetlen repülőjárattal kb. 3,5 óra alatt érhető el.
- Részletek
2021 áprilisában úgy éreztem, meg kell szöknöm innen. Otthonról, a lakásomból, Budapestről, Magyarországról, az itthoniak elől, de főleg az akkor végetért kapcsolatom emlékeiből. Ekkor éppen két munka között voltam, és szerencsére már meg is volt az új kezdés időpontja is, így nem kellett a mindennapi betevőért aggódnom.
- Részletek
Nem is akármilyen! Okinava, Japán legdélebbi, trópusi szigetcsoportja nem tartozik az ország legfelkapottabb részei közé, pedig a strandok világszépek és e mellett az ország minden olyan egyéb aspektusa is megtalálható itt, ami miatt Japán a világ legérdekesebb országai közé sorolható. A trópusok – és Japán – kedvelőinek Okinava minden szempontból tökéletes úti cél, úgyhogy íme egy kis inspiráció!
- Részletek
Talán az utazó közönségben, ha azt a szót hallja, hogy Egyiptom két dolog jut az eszébe. Az egyik a Piramisok a másik Sharm El Seikh.Miért is ez az üdülőváros a legnépszerűbb? Szerintem a víz alatti élővilágának és koralljainak köszönhetően. Az egész világon híres és ritka az a fajta tengeri fauna, és képződmény, melyek itt találhatóak.
- Részletek
Libanon a háború és a terrorizmus miatt szokott a hírekbe kerülni és hát valóban, mindkettőből jutott bőven a Közel-Kelet egyik legkisebb országának. Háború manapság már nincs, de a turizmus továbbra is szinte a nullával egyenlő. Pedig nem csak turizmusra érdemes látnivaló akad ebben a parányi országban, hanem egy sor érdekesség is, ezekből szedtem össze néhányat.
- Részletek
Egy kis ország a Balkán szívében vadregényes tájakkal, hegyek és völgyek szédítő magasságaival és mélységeivel, a világ 2. legmélyebb kanyonjával, Európa egyik legszebb és legnagyobb tengeröblével, csodás nemzeti parkokkal és tengerparti, mediterrán óvárosokkal. Egy kis ország a Balkán szívében, ahol autentikus hangulat, őszinte vendégszeretet, isteni finom ételek és baráti árak várják a látogatókat. Egy kis ország a Balkán szívében, mely ízig-vérig balkáni, kalandos és helyenként kissé kaotikus, ahol talán nem alakul minden úgy, ahogy elterveztük, de garantáltan különleges kalandokban és felejthetetlen élményekben lesz részünk. Ez a fekete hegyek országa, vagyis Crna Gora. Ez Montenegró!
- Részletek
Végül Miami felé vettük az irányt - egyenesen az Everglades-en át ! Az Everglades az Egyesült Államok második legnagyobb nemzeti parkja és a Föld legnagyobb mocsárvilága. Az amerikai krokodil és aligátor egyaránt őshonos az USA-ban és Dél-Florida az egyetlen hely, ahol ez a két faj együtt van jelen.
- Részletek
Orlando után Florida nyugati része felé vettük az irányt, Tampán keresztül Clearwater-ig mentünk. Itt még nem a szállásunk volt, hanem a Clearwater Marine Aquarium-ba (CMA) igyekeztünk.
- Részletek
Orlandoban adná magát, hogy Disneyland meg Universal Studios, de a mi programunkba ez sajnos nem fért bele. Eljátszottunk a gondolattal, de mikor láttuk, hogy többnapos jegyek vannak, hosszú várakozással, mi ezt passzoltuk, mert elég sok más dolgot is lehet csinálni a városban és a környékén.
- Részletek
Ne hagyd ki a lehetőséget és a lenti képre vagy az országnevekre kattintva találd meg és foglald le a következő álomutazásod a Travelbay.hu oldalán!
Görögország, Törökország, Bulgária, Albánia, Horvátország, Balaton, Montenegro, Olaszország, Kanári-szigetek, Egyiptom, Málta, Ciprus, Portugália, Spanyolország, Dubai, Ausztria, Szlovákia, Körutazások, Városlátogatások
Hívd fel utazási tanácsadóinkat! +36301843424
vagy írj nekünk: [email protected]
Reméljük, hogy a Travelbay.hu oldalon sikerül megtalálni a legjobb utazási ajánlatot!
![]() |
TravelBay.hu
|
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
| Megnézem | |
![]() |
Repülőjegy kereső
|
SkyScanner
| Megnézem | |
![]() |
Nemzetközi buszjáratok
|
FLiXBUS
| Megnézem | |
![]() |
Nemzetközi szállások
|
Booking.com, ZenHotels
| Megnézem | |
![]() |
Szálláskereső Magyarországon
|
Booking.com, Szallas.hu
| Megnézem | |
![]() |
Bérautó keresés A-tól Z-ig
|
DiSCOVER CARS
| Megnézem | |
![]() |
Utasbiztosítási kalkulátor
|
Bank360
| Megnézem | |
![]() |
Facebook csoportunk
|
Utazási Élmények Facebook csoport
| Tovább |
Több, mint 2.200.000 szálláshely!
Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.